3.Fejezet

3. Fejezet

Az utolsó óra után, gyorsan a szekrényemhez siettem, és a havazás miatt a kabátomat a kapucnijával együtt vettem fel, és ilyenkor már az ember azt hiszi hogy nem kell még egyszer belefutnia abba, amibe,éppenséggel akibe, nem akar és mégis ez történik.
- Alice! - szólított meg Drew.
- Igen? - csaptam be a szekrényem, majd hirtelen megint megláttam azokat az elbűvölő kék szemeit… Szánalmas vagyok.
- Mit szólnál, ha hazakísérnélek, közben pedig dumálnánk egy kicsit? - kérdezte fél mosollyal az arcán Drew majd érdeklődve várta a reakciómat. Ahhj… most erre mit mondjak?! Legszívesebben elküldeném a francba, mert itt szórakozik velem…Fél éve szakított velem, aztán most úgy akar tenni mintha ez meg sem történt volna?
- Miről akarsz beszélgetni…? - kérdeztem hirtelen.
- Hát… tudod, régen láttalak már. Szerintem lenne mit megbeszélnünk…  - dőlt neki a szekrényemnek. Jó hogy most akar a kapcsolatunkról beszélgetni!!! Most, amikor már mindennek vége…remek időzítés.
- Hát… - vettem le róla tekintetem. - Jó, nem bánom.
- Szuper! - mosolygott rám, majd indultunk is.
Amikor kiértünk a suliból még semmit sem szóltunk egymáshoz, csak egyszerűen sétáltunk a másik mellett. Igazából, vártam hogy mondja amit akar, és ne én legyek az, aki elkezdi ezt a beszélgetést. Elvégre, ő szólt hogy dumálnunk kéne, szóval…
- Alice… Én…én…szóval… - köhögött egyet én pedig kíváncsian fordultam felé. - Sajnálom, amit rég mondtam neked.
- Mármint azt sajnálod hogy szakítottál velem? - próbáltam a lényegre törni.
- Hát… igen… - sütötte le a szemét.
- És most ez… - köhintettem egyet zavaromban. - Akkor most ezt vegyem úgy, hogy ki akarsz velem békülni és ott akarod folytatni, ahol abbahagytuk? - álltam meg egy pillanatra.
- Öm… igen. - nézett mélyen a szemembe.
- Sajnálom Drew, de nekem ez nem fog menni…
- Mi? Miért?
- Fél éve azért szakítottál velem, mert valami újra vágytál, azt mondtad megfojtalak a szeretetemmel és hogy unod a kapcsolatunkat! Aztán pedig sosem beszéltem veled többet, mert nem kerestél nem hívtál hogy beszélni szeretnél erről, hanem elköltöztetek a családoddal és aztán nem is láttalak… - borultam ki.
- Igen,tudom de sajnálom! Nem tudom miért mondtam neked ezeket…
- Nem tudod vagy nem akarod elmondani? De most komolyan! Miért szakítottál velem, ha most mindent újra akarsz kezdeni?!
- Mert rájöttem, hogy hiányzol. - lépett közelebb hozzám. Egy pillanatra elakadt a szavam, és csak néztük egymást. Annyira szeretnék, de nem tudok neki hinni. Megbántott és… ahhj elegem van már ebből!
- Drew… sajnálom, de… - fordultam el tőle, mert egy picit könnybe lábadt a szemem. - Nem tudnék újra veled lenni. - közöltem vele. Azt hiszem ez nekem jobban fájt, mint neki, de ez az igazság. Drew még fürkészett egy darabig, majd végül megszólalt:
- Rendben. - jelentette ki. - Akkor én most inkább megyek…. - sétált el az ellenkező irányba, pedig alig hagytuk el a sulit, és nekem azt mondta hazakísér. Hát, ennyit erről. Egyértelműen megsértődött.
Az úton hazafelé én eléggé morcos voltam, mert nem hiszem el hogy most még neki áll feljebb! Azt hittem megért, és állítólag meg is értett amikor azt mondta „rendben”, de én láttam ahogy kiül a sértődöttség az arcára. Most komolyan…. Mit várt? Azt hogy majd a karjaiba ugrom, mikor újra találkozunk? Hát ha ténylegesen erre számított, akkor nagyot tévedett. Én ugyan nem vagyok ilyen, és Drew kedvéért sem leszek az. Ha ilyen lányt keres, szívesen bemutatom neki Erint. Ahhh…kész vannak az idegeim....... :(

2.Fejezet

2. Fejezet

A reggelem „csodásan” indult. Amikor megszólalt a hülye ébresztőm 06:45-kor, annyira megijedtem, hogy sikeresen bevertem a fejemet a falba, ami elég nagyot koppant. Ezek után még volt 15 percem lustálkodni, szóval visszaaludtam egy picit. Aztán legközelebb amikor felébredtem már 07:25 volt, úgyhogy úgy keltem fel, mint akit kilőttek az ágyból… A „kellemes” februári idő miatt felvettem a kedvenc téli cicanacim, rá a fekete téli miniszoknyám, fekete csizma, és egy fekete magas nyakú pulcsit kaptam még magamra. ( A változatosság kedvéért a fekete téli kabátomat aggattam magamra) és már indultam is a suliba nehogy elkéssek.

A West High School-ban ugyanis ma indult meg a sí szünet utáni első tanítási nap. A mi családunk ritkán megy síelni szóval én ezt az 5 napot otthon töltöttem és tegnapelőtt pedig Lilynél aludtam.
Amikor beértem a suliba, gyorsan odaszaladtam a szekrényemhez hogy berakjam a kabátom, majd mint az őrült, úgy rohantam be az osztálytermünkbe mert már így is 10 percet késtem…Nem tehetek róla…nem lakok valami közel a gimihez, mint Holly Hotticks aki fél méterre lakik a sulitól. Szó szerint… Mázli hogy az első óra ofő volt, és Mrs. Cannady nem egy olyan tanár aki miután a diák 5 vagy 10 percet késik leordítja az ember fejét… Azt hittem a csengő a tanároknak szól, elvégre nekünk mindig ezt mondogatják amikor kicsengetnek óráról és még hozzáfűznének valamit a tananyaghoz, de már látszik a diákokon hogy alig várják hogy kiszabaduljanak a suliból.
- Tanár nő, elnézést a késésért… - léptem be az osztályba, majd gyorsan lehuppantam a helyemre. ( A tanár csak legyintett a késésemre mert volt ennél fontosabb dolga is.) Például hogy bemutassa az új osztálytársunkat.
- Andrew kérlek mutatkozz be a többieknek. - kérlelte az újoncot az ofő, én pedig hátrapillantottam hogy megnézzem ki is ez az Andrew, mert tegnap óta szinte kiment a fejemből, hogy ma egy újabb taggal bővül az osztályunk. Ahogy hátranéztem olyan gyorsan is kaptam el a fejem és bámultam előre. UGYANIS EZ DREW VOLT!!!! DREW BENTON!!!!!!!!!!!
- A nevem Andrew Benton, de csak Drew. - állt fel a padjából, én pedig lehunytam a szemem és megráztam a fejem, mert ez nem lehet igaz! Igyekeztem minél lejjebb csúszni  a székemen, hogy ne vegyen észre, már ha egyáltalán megismerne… Eszméletlen kínosnak éreztem ezt a szituációt és alig vártam hogy kicsengessenek. Drewt fél éve nem láttam, és az a durva, hogy mikor beléptem az osztályterembe egy 10 perces késéssel, fel sem tűnt hogy itt van. Azonban mikor hátrapillantottam megint feltámadt bennem az az érzés mint mikor először megláttam őt. Tudom hogy borzasztó szánalmas vagyok, amiért még mindig azt érzem iránta mint akkor, de nem tehetek róla… Drew 1000000x jobban nézett ki mint fél éve. Sötétbarna haja egy picit hosszabb lett ( de valami eszméletlen jól állt neki) tekintete még sármosabbá vált, magasabb lett( és szerintem izmosabb is), és fekete bőrdzsekit viselt.
 Egyszóval szívdöglesztően nézett ki… Te jó ég! Ezeket csak egy fél pillanat alatt szűrtem le, mi lesz ha majd kicsit jobban elkalandozik rajta a szemem?
- Psszt! - pisszegett előre nekem Lily, aki minden órán mögöttem ül. - Ez a Drew nagyon helyes, nem….? - vigyorgott Lily, és azt hiszem tudtam mi járt a fejében. Nagyszerű. A volt barátomra rá fog mozdulni a legjobb barátnőm. Lilynek csak mondtam valami „de” félét majd egy mosolyt erőltettem a fejemre majd visszafordultam a tábla irányába. Lilynek sosem beszéltem Drew-ról.
Ilyen kínos órám még sosem volt. Miközben Drew arról beszélt hogy most költöztek vissza New Yorkból (!!!) és hogy ezért váltott sulit, én egyfolytában az órát bámultam. Még csak negyed óra ment el. Pár percen belül, bár nekem egy örökké valóságnak tűnt, megint visszanéztem az órára és még mindig csak óra 16 volt! Nem hittem a szememnek.
- És esetleg akad olyan diák az osztályunkban akit ismersz? - bombázta Drewt egy újabb kérdéssel az ofő, én pedig igyekeztem láthatatlannak tűnni.
- Még nem. -jött a válasz a hátam mögül. Bizonyára Drew még nem vett tudomást rólam, ahogy én sem vettem róla tudomást mikor beléptem a terembe. Vagy, az is lehet hogy csak nem akar tudomást szerezni rólam, de az egy kicsit vicces lenne azok után hogy ő szakított velem. Bár az is lehet hogy egy fél év alatt annyit változtam hogy Drew nem ismer meg. És én ennek a variációnak örülnék a legjobban.

Az óra végül nagyon nagyon nagyon lassan, de eltelt. Amikor kicsengettek úgy éreztem hogy egy kő esett le a szívemről, és gyorsan kirontottam az osztályból, Lily pedig nem sejtve semmit, utánam indult, így együtt rohantunk be a női mosdóba.
- Mi az, miért jöttünk ide ilyen gyorsan? -értetlenkedett Lily.
- Hát… csak azért….. mert … nagyon kell pisilnem. - füllentettem, aztán egy csomó wc papírt letépve bementem az egyik fülkébe és bezártam azt.
- Szerinted van barátnője? - kérdezte tőlem Lily. Én a fülkében leguggolva( hogy azt higgye hogy pisilek) gondolkoztam el kérdésén, mivel tudtam hogy Drewra gondolt. Aztán eszembe jutott hogy ezen még nem is gondolkoztam! Atyaég! Mi van, ha Drewnak barátnője van?????? Márpedig erősen meglehet…
- Nem tudom…. Biztos. - ismertem be.
- Ajjj, ne már! - nyafogott Lily.
- Most mi bajod? Úgy tudtam hogy téged Josh érdekel… - léptem ki a fülkéből, majd kezet mostam.
- Igen, de… Drew nagyon helyes!!!! - ábrándozott Lily.
- Sajnos az összes szívdöglesztő pasi bunkó. - jelentettem ki. Lily értetlenül meredt rám.
- Honnan veszed…? Neked még nem is volt barátod, vagy igen? - érdeklődött, bennem pedig megállt az ütő egy pillanatra. Huppsz. Elfelejtettem hogy Lily semmit sem tud Drewról, és Drew előtt és után pedig egy barátom sem volt, szóval érthető ha azt gondolja még nem volt pasim.
- Nem, még valóban nem volt… csak egyszerűen ismerem a    Drew-féle srácokat. - igazítottam meg a hosszú barna hajam a tükörben, ami valamiért áramlani kezdett, úgyhogy hiába próbáltam lelapítani nem jött össze. Ebben a pillanatban Erin csörtetett be, aki szokás szerint iszonyat csinos volt a vajszínű velúr csizmájában.
- Ki az a Drew? - kíváncsiskodott. Ajaj. Tudni kell Erinről, hogy ő az a fajta lány, aki mindig nagyon csinos, szép és menő de ha párkapcsolatról van szó akkor nem tud számolni. Ezért is sokan nem értik hogy hogyan lehet 5-ös matekból. Ugyanis nem tudja hogy egy párkapcsolat 2 embernek van kitalálva, és nem 3-nak! Ezen kívül pedig minden héten más pasija van, szóval nem kell mondanom…. De minden suliba vannak/lesznek ilyen lányok. Amúgy Erin egyáltalán nem rossz tanuló, sőt. Ő az évfolyamelső.
- Az új osztálytársunk. Valami eszméletlen jól néz ki… - felelte Lily.
- Igen? Majd valamelyik szünetben benézek hozzátok. - dobta hátra hosszú szőke haját, majd kisétált a mosdóból. Erin csak az évfolyamtársunk.

Kis idővel később meghallottuk a jelző csengetést szóval kénytelenek voltunk visszamenni az osztályba, ahol természetesen ott volt Drew is. Az osztály fiú tagjaival beszélgetett, nevetett szóval sikerült egy szünet alatt beilleszkednie és a „menő fiúkhoz” csapódnia. Az osztályunk lány tagjai pedig csak bámulták Drewt, elég feltűnően, és akkor akartam leülni a helyemre, amit kénytelen voltam úgy megtenni hogy elhaladok Drew mellett. És azt hiszem, ez volt AZ a pillanat. Amikor egymás szemébe néztünk, újra úgy, mint amikor együtt jártunk. A szemébe rég kalandoztam el ennyire mint most, miközben az ő szeméből nem tudtam kivenni semmit. Furcsa pillanat volt, de mivel kezdett már egy kissé kínossá válni a dolog hogy ilyen sokáig „veszünk el a másik tekintetében”, el kaptam a fejem és le akartam ülni, de finoman megragadta a csuklóm, és magához fordított. Amikor hozzáért a kezemhez, megint valami eszméletlen görcs keletkezett a hasamban.
- Alice? - kérdezte mosolyogva Drew. Én pedig éreztem hogy vörösödök. Mindig olyan szépen ejti ki a nevemet.
- Szia, Drew. - „köszöntöttem”.
- Nahát…. Nem is tudtam hogy te ide jársz… - nézett végig rajtam, miközben a többiek figyelemmel kísérték a beszélgetésünket.
- Pedig de. - válaszoltam elég szűkszavúan, de hirtelen nem tudtam hogy mit mondhatnék neki.
- Jó újra látni. - közölte én pedig odamotyogtam neki hogy „téged is” ,ami persze nem minden értelemben igaz, majd leültem a helyemre, és azon kezdtem el rágódni hogy Drewnál ez a „jó újra látni” igazából mit is takar.
Lily kérdőn fordult felém. - Te ismered????
- Psszt! Még a végén meghallja! - csitítgattam.
- Nem is mondtad hogy ismered!!!!! - akadt ki Lily.   
- Sajnálom… Igazából, én meg Drew… szóval… mi…jártunk. - böktem ki, Lilynek pedig elkerekedtek a szemei.
- MI????!!! - kiáltotta el magát hirtelen, amire persze mindenki felfigyelt. Egy másodperccel később aztán már senkit sem érdekelt.
- Jól hallottad… Ő volt az első barátom. Még 2010 nyarán jöttünk, össze de aztán rá 2 évre meg szakított velem, mert már unta a kapcsolatunkat, aztán meg New Yorkba költöztek. - számoltam be Lilynek.
- Úristen… - csodálkozott. - Miért titkoltad el ezt előlem?
- Hát… azért, mert nagyon rosszul esett az amiket mondott és mindig is rosszul érintett ha Drew szóba jött, szóval csak egyszerűen el akartam őt felejteni, amit úgy láttam jónak ha meg sem történtnek tekintem a Drew-val való kapcsolatomat. - vallottam be az igazat Lilynek, aki elmosolyodott.
- Tiszta menő vagy.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Drew Bentonnal jártál!!! - örvendezett Lily. Hát, én nem így fogalmaznék, de mindegy…

1.Fejezet

1. Fejezet

Szerelmesnek lenni nem könnyű. Az ember ugyanis pillanatok alatt képes beleszeretni akár egy ismeretlen emberbe is. Velem is pont ez történt. Csupán 13 éves voltam. Drew, ahogy hívják, egy jó kiállású, magas, sármos és humoros fiú. Azonnal elragadott a széles mosolyával és a mellette levő gödröcskéjével, rabul ejtett világoskék szemeivel. Ha rosszkedvű voltam,mindig megnevettetett. Egyet nem tudtam róla… Hogy meg fog bántani. Most bizonyára mindenki azt gondolja, hogy egy unalmas szerelmi történetnek(és később csalódásnak) fog elébe nézni és tele lesz ez a sztori mindenféle nyálas hozzászólással, megjegyzéssel… De nem. Igazából sosem bírtam a nyálas szerelmi történeteket, ezért igyekszem visszafogni magam. Szóval, Drew… Igen, ő eszméletlen jól nézett ki a fehér rövid ujjú pólójában, fekete nadrágjában, tornacipőjében és az elmaradhatatlan pilóta  napszemüvegében 2010 nyarán, mikor megismertem. A családja és ő, a szüleim közös hotelébe jöttek nyaralni augusztus végén.( Megjegyzem, a szüleim elváltak.) Amikor volt aznap este a vacsora akkor láttam meg először. Azonnal elkapott a hasamban a görcs, ami egyszerre volt jó és izgalmas érzés is, alig tudtam nem rá figyelni. Ő persze észre sem vett, csak akkor amikor anyu megkért hogy álljak be segíteni Marcusnak( a pincérnek) aki mindig rohadt szemtelenül viselkedett velem, és  lépten nyomon beszólogatott én pedig  sosem értettem miért. Abban a pillanatban, amikor már tényleg övön aluli jelzővel illetett (ami szerinte természetesen vicces volt) gondoltam behúzok egyet neki. Aha, csak ez egy kicsit balul sült el az elképzeléseimhez képest. Ugyanis Marcus amilyen bunkó, olyan fürge is, és valószínűleg látta már rajtam hogy iszonyatosan elegem van az ironikus megjegyzéseiből, így amikor épp behúztam volna neki ő gyorsan elkapta a fejét én pedig nem vettem észre hogy Marcus mögött Drew(!!!) áll, így végül ő kapott egyet tőlem… Eszméletlen ciki volt. Drew meglepődötten fordult felém, Marcus pedig a hasát fogta a röhögéstől. Én persze azonnal elkezdtem magyarázkodni, és vagy 1000x elnézést kértem tőle, mégis úgy láttam annyira nem viselte meg a dolog… Szóval így ismertem meg Drew Bentont, aki akkor 14 éves volt. Amúgy először ő hívott el randizni, miután nagyon jó barátok lettünk. Persze én már az elejétől kezdve többet éreztem Drew iránt puszta barátságnál, de ezt sosem mertem volna neki elmondani. Mondjuk, nem volt olyan nehéz rájönnie, ugyanis a társaságában úgy viselkedtem mint valami 5 éves hülyegyerek, malacröfögéssel nevettem, és akárhányszor csak a szemembe nézett folyton folyvást elpirultam. A hülye kamaszkor átka! Aztán amikor elhívott randizni a szokottnál is jobban örültem Drewnak és akkor történt meg az első csókunk.
Szép volt, jó volt, de túl hamar elmúlt. Ami persze nem rajtam múlt, mert ha rajtam múlt volna, akkor ott ülnék Drew szobájában és a kedvenc sorozatát (A Szökést ) bámulnánk. De nem úgy történtek a dolgok ahogyan azt szerettem volna. Drew 2 év után szakított velem(azaz már fél éve), állítása szerint azért, mert már „megunta” a kapcsolatunkat és valami „újra volt szüksége”  és elvileg én „megfojtottam őt a szeretetemmel”…. Nem kell mondanom, nagyon fájtak a szavai. És nem hittem el amit mond. Mintha kicserélték volna, úgy viselkedett velem akkor. Én pedig megfogadtam, hogy soha többé nem fog átverni vagy megbántani egyetlen fiú sem! Drew óta nem is volt barátom, mert nem hagytam.
 Drew elmondta amit akart, aztán ezek után közölte hogy szakítani akar, én pedig ott, abban a momentumban teljesen lefagytam, kerestem a szavakat, de nem találtam, nem bírtam megszólalni…szörnyű volt. Aztán eljutott az agyamig hogy Drew miket vágott a fejemhez, így végül megráztam a fejem, gyilkos pillantásokat vetettem rá, majd legszívesebben ott helyben elsírtam volna magam, de nem akartam Drew előtt sírni így mégis visszafojtottam a könnyeimet és az eltorzult fejemmel végül kiböktem hogy „ha valóban ezt akarja, akkor oké” És ennyi. Ennyi amit mondani bírtam pedig a legszívesebben a fejéhez vágtam volna hogy mekkora bunkó, és hogy képzelte ezt? Vagy hogy mi az hogy valami „újra vágyik” ?! Bár legszívesebben olyan erőset húztam volna be neki,mint amikor megismertem. Az legalább szép végszó lett volna. De csak ez jött ki a számon.

 Drew, először úgy nézett rám mintha valami elmebeteg lennék…de nem azért hogy azt mondtam hogy oké, hanem azért mert először azt látta rajtam hogy leesik az állam attól amiket mond, aztán gonosz tekintettel nézek rá, majd végül az arcomra tükröződött a belül tomboló „hiszti rohamom” de aztán ezt visszafojtom, végül rávágom egyszerűen a mondandójára hogy oké.
Soha többet nem láttam Drew Bentont. Igaz fél év nem olyan sok idő, de valószínűleg azért nem láttam, mert a családjával visszaköltöztek New Yorkba.
Tehát ez volt a „mi történetünk”.

- Alice, Lily keres a telefonban. - zökkentett ki a „nosztalgiázásból” anya, mikor bekopogott az ajtómon.
- Mit akar? Már éjfél van…. - léptem ki az ajtón anyu pedig odaadta a telefont. - Haló?
- Úúúúúúúúúúristeeeeeeeeeeeeeen, Alice!!! - kiáltott bele egy jó nagyot a telefonba Lily, a legjobb barátnőm, akinek van egypár furcsa szokása… Többek között az is, hogy képes fel hívni akár az éjszaka közepén is, hogy megkérdezze „Neked hogy tetszett a mai rész a Vámpír Naplókból?” Erre én közlöm vele, hogy nem nézem a sorozatot, mire ő elcsendesedik egy pillanatra, majd végül megszólal hogy „Jaaaaaaaaaaa, tényleg! Bocsi…” És ezt képes eljátszani minden héten egyszer… Vajon ezért nem bírom kipihenni magam?
- Lily,Lily,Lily! Kérlek, ne ordibálj éjfélkor! Egyrészt, mert megsüketítesz, másrészt pedig…. Nem ment még át a szomszédból Mrs. Mendler? Tudod, hogy mennyire ki szokott bukni, amikor hangoskodsz…
- Ahhj… Az az öreg nyanya már rég horkol, és különben sem érdekel… - dühöngött Lily.
- Na, de miért hívtál vasárnap, sőt már hétfő este éjfélkor? - kérdeztem.
- Hát csak azért, mert meg akartam kérdezni hogy szerinted most Elena és Damon összejönnek? Mert én már szétizgulom magam, nem bírok várni jövő hétig…. - közölte Lily, nekem pedig elkerekedtek a szemeim.
- Lily. Hányszor mondjam még…. NEM NÉZEM A VÁMPÍR NAPLÓKAT! Nem hiszem el… hányszor fogod még ezt eljátszani? - borultam ki egy pillanatra, aztán Lily kitört a nevetésben.
- Csak szívattalak! - folytatta a röhögést.
- Örülök. Akkor mehetek aludni?
- Ne! Várj még… Igazából azt akartam elmondani hogy Josh elhívott randizni!!!! - sikított egy nagyot megint Lily.
- Ez tök jó, de Lily, könyörgöm! Éjfél múlt, holnap suli, kérlek állíts a hangerődön…És különben is nem tudjuk ezt holnap megbeszélni? - ásítottam bele a telefonba.

- Jó,jó… Amúgy olvastad az e-mailt? Holnap új osztálytársunk lesz!! - őrjöngött megint.
- Mi..? Ezt nem is tudtam… - lepődtem meg.
- Ahhj, a fenébe!
- Mi az? - kérdeztem Lilytől.
- Mrs. Mendler az… ahhj mááár… Azt hittem már rég horkol… de úgy látszik az ördög tényleg sosem alszik… - felelte Lily, majd elkezdtem nevetni, végül pedig letettük a telefont.